SZFB honlap fejlec HU

  • III. Székelyföldi Fotóbiennálé – 2017

A fényképészeknek, hobbifotósoknak szeptember 20-ig volt lehetőségük pályázni a III. Székelyföldi Fotóbiennáléra. A fényképeket három kategóriában lehetett beküldeni: Szabad, Mozgás és Kenyér. A Biennálé második kiadásához képest a pályázók száma a kétszeresére nőtt. Világszerte 17 országból összesen 283 személy 1516 pályaművet küldött be. A zsűri által beválogatott 100 legjobb munkákból katalógus készül, amelyből a beválogatott fotók szerzői, összesen 48 személy kap tiszteletpéldányt.

 


Mint minden kiírásban a Szabad téma százasával vonzotta a pályaműveket, a Mozgás kategória a vártnál jobban teljesített, hiszen számos, izgalmasabbnál-izgalmasabb sorozat érkezett be. A katalógusba az Szabad kategóriából 41, a Mozgásból 48 fénykép került be. Ezzel szemben a Kenyér tematika nagyobb kihívásnak bizonyult, a zsűri tetszését csupán 11 alkotás nyerte el.


A díjazottak között akad szép számban székelyföldi és külföldi fotós is egyaránt, alkotásaikat október 14. és november 5. között lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében.

 

Eredmények >>

0
0
0
s2smodern

HÍREK

Program

ARCHÍVUM

Szervezők | Organizatori | Organizers

Kovaszna Megye TanacsaHargita Megye TanacsaMaros Megye TanacsaKovaszna Megyei Muv KozpontHargita Megyei Muv Kozpont

Védnökség | Patronaj | Patronage

aafrmagyar fotosok vilagszovetsege

Partnerek | Parteneri | Partners

canonBalassi IntezetSzekely Miko KollegiumErdelyi Muveszeti KozpontTamasi Aron SzinhazM StudioSepsiszentgyorgyMegyehaza GaleriaKovacs

Támogatók | Sponsori | Sponsors

Kovacs PeksegTimko PeksegDioszegi PeksegStormerKobak DesignTimate

Médiapartnerek | Parteneri media | Media partners

mediapartnerek1mediapartnerek2mediapartnerek3mediapartnerek4

© Kovászna Megyei Művelődési Központ
Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye
Románia

 

Design: Tusa Nóra
Webfejlesztés: Digital Studio